2009. december 18., péntek

Székelyek imaja


SZÉKELY HIMNUSZ



Ki tudja merre, merre visz a végzet,Göröngyös úton sötét éjjelen.Vezesd még egyszer győzelemre néped,Csaba királyfi csillag ösvényen.Maroknyi székely porlik, mint a szikla,Népek harcának zajló tengerén.Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!Ameddig élünk magyar ajkú népek,Megtörni lelkünk nem lehet soha.Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.Keserves múltunk évezredes balsors,Tatár-török dúlt, a labanc rabigált.Jussunk el honban, székely magyar földön,Szabad hazában éljünk boldogan.Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!Jussunk el honban, székely magyar földön,Szabad hazában éljünk boldogan.Ki tudja, innen merre visz a végzet,Országhatáron, óceánon át.Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,Székely nemzeted Kárpát-bérceken.Ős szabadságát elveszti Segesvár,Mádéfalvára fájón kell tekints.Földed dús kincsét népek élik s dúlják,Fiadnak sokszor még kenyere sincs.Már másfélezer év óta Csaba népe,Sok vihart élt át, sorsa mostoha.Külső ellenség, jaj de, gyakran tépte,Nem értett egyet akkor sem soha.Maroknyi székely porlik, mint a szikla,Népek harcának zajló tengerénFejünk az ár, jaj, százszor elborítjaNe hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

2009. december 17., csütörtök

Székelység származásának leírása



A SZÉKELYSÉG EREDETE


A székelység eredetéről mintegy százötven éve folyó vita csupán egy mondvacsinált álprobléma, amely akkor keletkezett, amikor a finnugrizmust Haynau gazdái trónra segítették a Magyar Tudományos Akadémián.
A mindenkori megszállók akaratát tükröző finnugrizmus szerint a magyar krónikákban olvasható hun történetet Kézai Simon mester nyugati krónikák alapján alkotta meg, ezért sem a hun történet, sem az annak részét képező Csaba-monda és székely eredethagyomány nem hiteles. Az eredethagyomány szétrombolása érdekében azt próbálják elhitetni, hogy a székelységet az árpádházi királyaink idejében telepítették Erdélybe; valamint, hogy a székelység eredetileg török nyelvű segédnép lett volna, amely idővel - idegen népekkel körülvéve, a magyar nyelvterület szélén - elmagyarosodott volna.
Ezeket az alátámasztást nélkülöző elméleteket legutóbb Kristó Gyula fogalmazta újra ("A székelység eredete", Székelyföld, 2000/4.). Művére válaszképpen írtam
\"A székelység eredete\" c. kötetemet, amely eddig két kiadást ért meg (2001., 2004.).
A székely kérdésnek három lényeges összetevője van:
- Milyen kapcsolatban álltak a hunokkal?
- Mikor költöztek Erdélybe?
- Volt-e a magyartól eltérő "eredeti" nyelvük?
A három kérdésre a hagyomány a jól ismert választ adja. Attila népe voltak (Anonymus), akik az Attila halála után kitört harcok miatt Csigle mezejére menekültek s attól kezdve magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezik (Kézai). A székelyek a legmagyarabb magyarok s Attila halála óta laknak Erdélyben. Az árpádi honfoglaláskor ugyanazt a területet kapták meg, amelyet korábban is választottak maguknak (Thúróczi).
Az újabb írástörténeti felismerések és felfedezések a hagyományt igazolják. Ugyanerre az eredményre jutunk akkor is, ha ellenőrízzük a finnugrista meséket (például az ősgeszta hipotézist), ha megértjük a saját krónikáinkat (például Csaba királyfi történetét) és ha figyelembe vesszük a források (a Tarih-i Üngürüsz és Jordanes) agyonhalgatott adatait is.


A finnugrizmus az ősgeszta hipotézissel próbálja meg hitelteleníteni a hagyományt. Azt állítják, hogy a magyar krónikák a nyugati krónikákból másolt (feltételezett) magyar ősgesztából alakultak ki, ezért a magyaroknak saját történetírásuk és - ebből következőleg - saját hun hagyományuk nem lehetett. Szerintük a hun származástudat a néhány példányban készült, latin nyelven írt és a városokban láncra kötve tartott krónikáink hatására terjedt volna el az eldugott székely völgyekben.
Az ősgeszta hipotézist - természetesen - több körülmény is cáfolja. Például az, hogy a szkíta kortól a magyar honfoglalásig vannak hiteles történeti forrásaink az elődeinkkel azonosítható pusztai népek könyvtárairól, történeti és vallási tárgyú köteteiről. S nehéz lenne azt hinni, hogy éppen a magyarok ne rendelkeztek volna hasonlókkal.
A szláv írást megteremtő Cirill kifejezetten azt állítja a 800-as évek végén, hogy a magyarok és az avarok a saját írásukkal írt Szentírást használják az egyházi szertartások során.
Anonymus is, akit a legkorábbi krónikásunkként emlegetnek a finnugrista szerzők, több évkönyvet nevez meg forrásaként akkor, amikor Álmos Volgán történő 884-es átkelését említi. Ezek magyar évkönyvek lehettek, mert az évszám egyetlen nyugati krónikában sem szerepel s mert a nyugati krónikaírók csak évek múltán értesülhettek a magyarok elindulásáról (ezért is szerepel a nyugati évkönyvekben későbbi időpont a honfoglalás dátumaként). Kristó Gyula maga is elismeri, hogy a liber "könyv" többes számát nem tudják magyarázni. Ez azonban nem akadályozta meg a finnugrista szerzőket a sztyeppi magyar történetírás letagadásában.
Az ősgeszta hipotézist cáfolja még, hogy krónikáinkban olyan hiteles adatok szerepelnek (például a perzsáknak kölcsönadott 20 000 lovasról), amelyek nem származhattak nyugati krónikákból, csak a saját hun-magyar hagyományból. A Tarih-i Üngürüszben például sokkal nagyobb súllyal szerepel a honfoglalás előtti kor, mint az azt követő időszak - s ez a sztyeppi eredetű történeti források egykor volt bőségére utal.


A hun történetet igazoló szabírhun eredetű krónikás adat Csaba királyfi alakja és igen hosszú életkora is. A magyar krónikák szerint ugyanis Csaba megélte legidősebb fia visszaindulását a Kárpát-medencébe. Ezt a finnugrászok a magyar krónikák megbízhatatlanságának bizonyítékaként emlegetik. Hiszen - mondják - Attila fia nem érhette meg az árpádi honfoglalást.
Azonban, ha megértjük ezt az adatot, akkor a kép egészen másképpen fest.
A Csabáról írtakat ugyanis alátámasztja a bolgár hagyomány, amely szerint a Csabának megfelelő hun királyfi 108 évet élt. S az avarok Attila halála után éppen 108 évvel foglalták vissza a Kárpát-medencét. Vagyis Csaba királyfit nem egyetlen személynek, hanem a független szabír dinasztiát jelképező hősnek kell tekinteni, az első visszatérés időpontja pedig nem az árpádi, hanem az avar honfoglalás évével azonos. Lényeges, hogy a Tarih-i Üngürüsz szerint a visszatérők (avarok és szabírok) velük azonos nyelven beszélőket találtak a Kárpát-medencében.
A legelső székely csoportok nem az avarok közül kerültek ki (mint azt némelyik történészünk feltételezi), hanem már az avarok bejövetele előtt is (kézenfekvően a hun kor óta) itt éltek.
Megerősíti a hun történetet Jordanes is, aki szerint az általa felváltva szabírnak, vagy onogurnak nevezett nép (Csaba népe) egyszer már járt a Kárpát-medencében.
Mivel a Bíborbanszületett szerint a magyarok régi neve a szabír (szavartü aszfalü), ezért a bizonyítás zárt rendszert alkot. Az Attila halálát követően tárgyalt különböző népneveken (szabír, onogur, avar, székely) a magyarság időszakosan függetlenedett csoportjai jelennek meg a forrásokban, akik eredetileg hunok voltak, később pedig magyarok lettek.
Ha megértjük a Csaba monda lényegét, akkor világossá válik a hun-magyar-bolgár kútfők híradása az önálló szabír dinasztia történetéről, amely híradás egyúttal a székely történetet is alátámasztja.



A tusnádi Vártetőn (egy koraközépkori, azaz Attila halála után használt, a gepida területeken kívül épült vár romjai között) fedezte fel Jánosi Csaba geológus az 1. ábrán látható Tejút-jelképet és uralkodói tamgát (nemzetség, vagy birtokjelet) egy sziklába vésve.
A hun korban elterjedten használt tamga egy mai aláírásnak, vagy pecsétnek felel meg. Formai megfelelői kusán érmen, obi-ugor rajzon, a boszporuszi és a bolgár uralkodói tamgák között, a szilágysomlyói gepida kincs hun eredetű boglárján, valamint egy XII. századi magyar ezüstdénáron is megtalálhatók. E nemzetségjelek a Nimróddal azonosított Orion csillagképet ábrázolják, s ez egyezik a Thúróczy krónika állításával, miszerint Attila Nimród leszármazottjának tekintette magát. A nemzetségjelként szolgáló tamgák egyértelműen jelzik a tényleges vérségi, vagy legalább a vérszerződésekkel létrejött kapcsolatot. Mindegyik tamga eltér a másiktól néhány részletében, mert az uralkodók egyéni jelvényeként szolgáltak (amely azonban jelezte a családhoz való tartozást is). A tusnádi sziklán lévő változat Attila Irnik/Hernák nevű fiának jelvénye is lehet, akit (az első) Csaba királyfival azonosíthatunk.
Ez azt jelenti, hogy a tusnádi Vártető a székelyek legelső és legfontosabb erdélyi erőssége lehetett Attila halálát követően.
E következtetést megerősíti a tamga mellett lévő égigérő fa (Tejút) ábrázolás. Ez a ligatúra (jelösszevonás) az ősvallás és a hun-magyar dinasztia legfontosabb jelképe, amely a királyi hatalom égi eredetét fejezi ki. Az égigérő fát (Tejútat) ábrázoló jelképeknek sok változata ismert, közös jellemzőjük, hogy grafikai megfogalmazásukhoz gyakran használtak ősvallási jelképekből kialakult székely szójeleket. Az ábrázolási hagyomány mintegy 4000 éves előzményekre megy vissza és máig él a magyar címer kettős keresztjében, vagy a 3. ábrán látható
veleméri sindü rajzán, valamint az erről Szervátiusz István által készített kercaszomori emlékműben .
A Tejút jelkép a hatalom égi eredetére utal, a Nimród tamga pedig a családhoz és a személyhez kötődik. Együttes használatuk indokolt, mert - az égi szarvasvadászat jelkészletének elemei lévén - együvé tartoznak. Az egyik a vadászat helyszínét ábrázolja (a Tejútat), a másik pedig a vadászt (a királyi dinasztia ősét).
Hasonló kettősség a magyar címerben is megfigyelhető, ahol az árpádsáv a családra, a kettőskereszt pedig a hatalom égi eredetére (a Tejútra) utal. Tovább erősíti a párhuzamot, hogy az ősvallás szerint a világ közepén elképzelt négy szent folyó a Tejútból kapja a vizét, azaz az árpádsávok megfeleltethetők a Tejútjelképeknek. Ebből következően a mai magyar címer szerkezete, jelkészlete és az általa kifejezett világnézet eredeti hun hagyományon alapszik.
A két tusnádi jel együttes értelme a következőképpen fogalmazható meg: "Csaba, Isten kegyelméből a világ ura". Ez természetesen csak egy megközelítő magyarázat, mert a jelképek értelme többféleképpen is megfogalmazható. Fonetikus olvasata csak részben adható meg, mert nem tudjuk, miként ejtették a székely uralkodó nevét s az égigérő fa alatt látható "sarok" jel fonetikus volta is kérdéses lehet. Az égig érő fa olvasatából csupán az "Isten" szó bizonyos - ez egyúttal a felirat készítőinek magyar nyelvéről is tanúskodik.
Ha ez a két sziklába vésett jelkép egyidős a várral (s ez a legvalószínűbb), akkor az a székelyek koraközépkori jelenlétének írásos bizonyítéka.


A székelyek Erdélybe költözése






A finnugrista (árpád-kori) betelepítés-elmélet legnagyobb hibája, hogy semmilyen adatra nem támaszkodhat. Kristó Gyula Anonymusra hivatkozik, aki a bihari vár ellen vonuló székelyek említésével szerinte amellett szól, hogy 1200 körül komoly székely településnek kellett ott lenni. Anonymus azonban egy szóval sem állítja, hogy helyben lakó székelyek ostromolták volna meg Bihar várát, sőt kifejezetten azt említi, hogy elébe mentek Árpád hadainak - ezért nincs lehetőség bihari székely telepek feltételezésére.
A székelyek beköltözésének egyetlen hiteles forrása a magyar krónikás hagyomány, amely ezt a hun birodalom összeomlásához kapcsolja.
A királyi Magyarország néhány helyén később felbukkanó székely név nem az egész székely népre vonatkozik, hanem kisebb csoportokra, például ott szolgáló határőrökre (mert a székely szó "őr" jelentésű foglalkozásnévként is szolgált egykor).
Marad még az a kérdés, hogy hol lehetett az a Chiglemező, amelyen a székelyek először összegyülekeztek volt a krónikáink szerint. A Chiglemező nevet egyesek török eredetűnek tartják, azonban - a turkológus Németh Gyula megállapítása szerint - a török nyelvekben a csigle, vagy csigla szó nem fordul elő. Ezért e név török eredeztetéséről több szót ejteni felesleges.
A tusnádi sziklajelek fényében sokkal valószínűbbnek tartjuk Nagy János 1879-ben közölt álláspontját. Szerinte a csupán a krónikáinkban szereplő Chigle szó a Csík-ból keletkezett egy téves olvasatnak köszönhetően.
Ez azt jelenti, hogy a székelyek Attila halálát követően Csíkban telepedtek le, s a Csíki-medence bejáratának védelmére építették a tusnádi várat. Ez a vár azt az útvonalat védte, amely a Csíki-medencét összekötötte az Olt alsó folyásánál, a Kárpátoktól délre lakó hunok (Csaba királyfi hunjainak) területeivel.


A székelyek "eredeti" nyelve

A székelyeknek nincs a magyar nyelv többi nyelvjárásától megkülönböztethető önálló nyelvjárása és ilyennel korábban sem rendelkeztek. Sőt, a székelyek által lakott terület olyan kisebb nyelvjárási területekre tagozódik, amelyek mindegyikének van a nyugati magyar nyelvterületen megfelelője. Ez arra utal, hogy a kárpát-medencei magyar nyelvterület alapjai esetleg még a hun korban alakulhattak ki, s a székelyek Erdélybe vándorló csoportjai ezt a nyugatról magukkal hozott hun-kori nyelvi mintázatot mentették át Erdélybe Attila halála után. Az avar és szabír betelepülők e nyelvi tarkaságot tovább fokozhatták. A székelyek azonban ezzel együtt is mindig magyarul beszéltek, s nincs semmilyen okunk annak feltételezésére, hogy valaha is más nyelven beszéltek volna. A magyar nyelvterület határán, idegen népek között élvén erre nem is lett volna lehetőségük.
Jellemző, hogy Kristó Gyula a székelyek elő- és utóvéd szerepéből következtet az egykori török nyelvükre. Talán felesleges is ezt cáfolni, hiszen nyilvánvaló, hogy azonos nyelvű népcsoportból is lehet elő- vagy hátvédet szervezni. A székelyek elő- és hátvéd szerepe éppen annak bizonyítéka, hogy (korábban is itt élvén) nem vehettek részt a levédiai vérszerződésben, ezért aztán Árpád honfoglalói csatlakozott népként bántak velük.


A székely hagyomány eredetisége


Ipolyi Arnold Magyar Mythologiájában örökítette meg azt a szokást, miszerint a székelyek a Tejútra tekintve emlékeznek meg Csabáról és Attiláról. Ennek a rendkívüli jelentőségű híradásnak nem volt nagy visszhangja, mert nem értették. Az ősvallási képzetek és az ősvallási jelképekből származó székely szójelek segítségével azonban meg lehet világítani.
Eleink vallása szerint a meghalt hősök lelkei egyesülnek az égigérő fával azonosított isteni ősapával, annak ágain lakozván haláluk után. Ugyanitt üldögélnek a születendő gyermekek lekei is. Mivel az égig érő fa látható része a Tejút, Ipolyi Arnold egy fennmaradt ősvallási képzetről tájékoztat bennünket. Ez a híradás igazolja a tusnádi jelképek és párhuzamainak fenti értelmezését. Nyilvánvalóvá teszi, hogy a székelyek és a magyar királyi dinasztia eredethagyománya (ideológiája és jelkészlete) hun eredetű, Kézai hun története pedig hiteles forrás.
A Thúróczy krónikában fennmaradt, hogy Attila Nimród leszármazottjának tartotta magát. Az 1. ábrán látható tusnádi jelképek fényében ez az adat is a hun eredethagyomány hiteles töredékének bizonyul. Ugyanis Nimród és két fia megfelel a Tejúton csillagszarvast űző Orion és Gemini (Ikrek) csillagképnek (lapp és indián mítoszokban találunk hasonló vadászokat). E csillagokból kirakott történetet azonban semmiféle hunfalvista okoskodással nem lehet a nyugati krónikákból levezetni, mert ott ilyesmiről szó sincs.
A tusnádi Vártetőn azonban sziklába van vésve a Tejút (az égig érő fa) rovásjelekből álló rajza és egy hun-székely uralkodó tamgája, a hun hagyomány írásos bizonyítéka.


A székely rovásírás tanúsága



Fontos érvet szolgáltat az írástudomány . A hunok ismerték a ma székely rovásírás néven számontartott (eredetileg azonban hun, vagy szkíta írásnak nevezett) nemzeti írásunkat. Szkíta és hun tárgyakon székely betűs feliratok találhatók, közülük egy, esetleg kettő betűkből álló, valamint több további szójeles felirat is magyarul olvasható, vagy értelmezhető. A székely írást - az akrofónia (betűk kialakulása szójelekből) folyamatának tanúsága szerint - magyarul beszélő nép alkotta meg, ezért a székely íráskapcsolatok a hunok magyar nyelvűségét és a krónikáink hun történetét igazolják.
Beszédes bizonysága mindennek a 8. ábrán látható nikolsburgi "tprus" jel is, amely az énlakai és a tusnádi ligatúrákhoz hasonlóan az égigérő fát (Tejútat) ábrázolja. A sokáig nem értett "tprus" hangalak tapar us "szabír ős" jelentése is azokat a mítoszokat és történeti kapcsolatokat idézi, amelyeket a fentiekben kifejtettünk s amelyek a magyar krónikák hun történetében is ránk maradtak.
Nincs tehát okunk a forrásra nem támaszkodó, nemzet- és tudományellenes finnugrista elmetákolmány komolyan vételére; mert a székely néphagyomány, a jelkincs és a történeti források egyaránt azt bizonyítják, hogy a székelyek a szabírhunok (Csaba hunjainak) maradékai.

Erdély rövid leírása


ERDÉLY TÖRTÉNETE



1009 az Erdélyi püspökség alapításának feltételezett idõpontja.
1146 II. Géza király (1141-1162), majd III. Béla Rajna- és Mosel-vidéki német és vallon telepeseket hív be a radnai-besztercei, a szebeni, újegyházi és nagysinki késõbb székeknek nevezett térség benépesítésére.
1177 az elsõ ismert okleveles adat a Fehér megyei ispánról.
1202 a dél-erdélyi koraközépkori egyházi építészetre döntõ hatású cisztercita kolostor alapítása Kercen. 1179 II. Béla király francia nexusai révén Pontigny-bõl francia cisztercita szerzeteseket a somogyi Egresen, õk alapítják 1202-ben "a fogarasi románok földjén" a kerci kolostort és építõmûhelyt.
1211-ben királyi adománylevél az Acaronban (korábban Jeruzsálemben) mûködõ Szûz Mária-ispotály keresztes lovagjainak adományozza a Kunország felé esõ Borza (Barca) nevû, "puszta és lakatlan" földet, akik Koblenz-vidéki, a Rajna bal parti településeirõl származó német telepesekkel alapítanak ott életet.
1222 a románság elsõ ismert okleveles említése Erdélyben. II András király a Barcaságon letelepített német lovagoknak jog szerint lehetõvé teszi, hogy a Szeben megyei Aknán (Vízaknán) kitermelt kõsót a székelyek és a románok földjén (per terram Siculorum aut per terram Blacorum) vámmentesen szállíthassák; 1247-tõl a franciás blac, blacus helyett az oklevelekben is a görög és szláv vlach-ból átvett olacus, olachus elnevezést használja a kancellária, mely a magyar népnyelvi oláh latinosított formája. A király Kerc (Fogaras-földje) és Hátszeg központokkal két önkormányzattal felruházott román határõrvidéket szervezett, s élükre egy-egy román vajdát, föléjük pedig egy-egy magyar ispánt állított. A Hátszeg vidéki román vajda késõbb átvette a Szörényi bánság irányítását is.
1224 Diploma Andreanum, II. András magyar király kiváltságlevele rögzíti a szászok letelepedésének kormányzati jogrendjét a Királyföldön (fundus regius, Königsboden). Ekkor lettek a II. Géza király (1141-1162) hívására beköltözött és Szeben tág körzetében letelepedett német hospesek (Rajna-Mosel-vidéki csoportok) területi kiváltságot élvezõ népcsoporttá: "az egész nép Szász Várostól fogva Bárolt nevû hellyig, a Székelyek földjével, Sebes földével, és Darócz földivel együtt, egy nép, a vagy Társaság légyen és egy Birótól fügjön, a Szebeni Comes, az az Fõ Ispányon kivül, akár mellyik Vármegye Fõ Ispánnyának rajtok tellyességgel semmi hatalma nem lehetvén." (Az oklevél 18. századi fordításából.) A kiváltságokat évi 500 márka adóval, és a király szüksége szerint külföldön 500, belföldön 100 katona kiállításával kellett honorálni. Ha nem a király vezette a hadat belföldön, akkor 50 katonával.
1241-1242-ben a tatárok betörése elpusztítja a lakott települések többségét.
1270-tõl kezdve említik az oklevelek a székelyek legnépesebb csoportját a telegdi székelyeket, mint önálló igazgatási egységet alkotó népcsoportot.
1287-ben megkezdõdik Erdély legmonumentálisabb épülete, a gyulafehérvári katedrális újraépítése a sebesi szászok által tíz évvel korábban fölégetett, István király korabeli templom és egyházi épületek romjai fölött.
Erdély az önálló államiság útján
1315 a késõbb (1550-ben) Medgyes székben egyesült Két szász szék (Medgyes és Selyk) elsõ említése a dokumentumokban.
1332-1337 a pápai tizedjegyzék kiterjedt településhálózatot és jelentõs számú adófizetõ portát számlál Erdélyben.
1349-ben keltezett oklevelek említik elõször, 1355-ben név szerint is a szebeni provincia Hét szász széket.
1366-ban Nagy Lajos király Beszterce-vidékre is kiterjeszti a Diploma Andreanum jogrendjét.
1373 Nagy Lajos király rendelésére Kolozsvári György és Márton mûhelyében elkészül a prágai Hradzsin udvarán álló sárkányölõ Szt. György, a cseh királynak ajándékozott "elsõ kereszténykori, szabadon álló lovas szobor".
1486-ban Mátyás király megerõsíti a szászok jogait Erdélyben és ezzel az elismeréssel megkülönböztetett kormányzati területté válik az egész szász nemzetet egységbe fogó, lényegében 1876-ig mûködõ Szász Univerzitás
1515-1525 a királyföldi templomok faragott szárnyas oltárai (Berethalom, Szászbogács, Rados, Szászsebes) kiterjedt, a korban figyelemreméltó faragó mûhelyek mûködésérõl adnak hírt.
1526 november 11-én Zápolya János erdélyi vajdát királlyá koronázzák.
1529 június 29-én Zápolya seregei Földvárnál megverik a Ferdinánd-párti seregeket, Erdély János király hûségére tér. Trapolder Lukács Nagyszebenben nyomdát alapít.
1535-ben a Németországból Brassóba hazatérõ Johannes Honterus nyomdát állít föl és megkezdi a szászok reformációját.
Erdélyi Fejedelemség1540 július 7-én születik János Zsigmond, János király és Izabella lengyel királyi hercegnõ fia, Erdély elsõ fejedelme.
1542 Izabella Erdélybe költözik. Martinuzzi György váradi püspök helytartóként kormányoz.
1544-ben a tiszai részek, az ún. Partium elõször vesz részt az erdélyi országgyûlésen, megalakul a késõbbi erdélyi fejedelemség önálló törvényhozó testülete.
1550 Heltai Gáspár Hofgref Györggyel közösen nyomdát alapít Kolozsváron.
1562 június 20-i segesvári országgyûlés - A székely felkelés, amelyet a fõemberek kiváltságolása váltott ki, ebben az évben érik nyílt fegyveres lázadássá. János Zsigmond fejedelem csapatai a megosztott had kisebbik részét Görgényben, a Nyárád vize mellett megveri, majd kegyetlenül lemészároltatja. A had nagyobbik hányada önként feladja vezéreit és hazavonul. A Segesvárra összehívott országgyûlés a közszékelyeket fejedelmi népekké nyilvánította. Kimondja a közrend adóztatását és vagyonának elkobozhatóságát, eltörli a népfelkelést és a hadkötelezettséget. Ezekkel az intézkedésekkel a fejedelemség gyakorlatilag egységesítette az ország társadalmának szerkezetét, ami akkor lényeges fordulópontot jelentett Erdély történetében.
1568 a tordai országgyûlésen kimondják a szabad vallásgyakorlás jogát: "ki-ki a maga értelme szerint hirdessék az evangéliumot".
1571 a speieri egyezmény, amelyben János Zsigmond lemond királyi címérõl és elismertetik fenséges fejedelmi címe. Erdély szabadon választ fejedelmet. Az országgyûlés "bevett vallásoknak" fogadja el a református, unitárius, evangélikus és a katolikus felekezeteket.
1571 március 14-én meghal János Zsigmond. Május 25-én Báthori Istvánt, a késõbbi lengyel királyt (1576-1586. december 13) Erdély vajdájának választják. Az olasz fõiskolákon pallérozott Báthoriak és udvari környezetük reneszánsz udvartartást rendeznek be a gyulafehérvári palotában. Bakfark Bálint, Balassi Bálint és egy utcasornyi olasz mûvész, muzsikus, építész az udvar állandó vendége.
1579-ben Báthori István a jezsuitákra bízza egy kollégium alapítását Kolozsmonostoron. A dévai várbörtönbe zárják és ott meg is hal Dávid Ferenc (1510-1579) Erdély egyetemes hatású reformátora, az unitárius egyház megalapítója és püspöke.
1583-ban Matthias Fronius brassói szenátor összeállítja az erdélyi szászok 1853-ig hatályos jogi kódexét, az Erdélyi Szászok Statútumát.
1588 A medgyesi országgyûlés kitiltja a jezsuitákat Erdélybõl.
1595 Báthori Zsigmond erdélyi fejedelmet hûbérurának ismeri el a török fenyegetés ellen szövetkezõ havaselvi és a moldvai vajda. Zsigmond csapatai egy évvel késõbb csatát nyernek Calugareni-nél, fölszabadítják TIrgovistét.
1603-1608 Bocskai István fejedelemsége
1607 megjelenik Szenczi Molnár Albert zsoltárfordítása.
1613 október 23-án a rendek fejedelemmé választják Bethlen Gábort (1613-1629). A fejedelem átfogó építkezési programot dolgoz ki, amelybõl nem maradnak ki a családi építkezések sem. Olasz mesterek tervezik át a fehérvári, a radnóti, a váradi, enyedi, marosillyei fejedelmi házakat, várakat. Giovanni Landi, Giacomo Resti és az eperjesi Linder Márton az udvari építészek.
1621 A Morvaországból menekülõ anabaptista iparosokat (habánok) Alvincen telepíti le a fejedelem. A kézmûves habánoktól szép, ma mûtárgy értékû kerámiánkat örököltük.
1622 A gyulafehérvári akadémia alapítása. Keresztúri Pál, Geleji Katona István (a Magyar grammatikátska szerezõje, erdélyi ref. püspök) és Csulai György tanít az academicum collegiumban, majd Fehérvárra érkezik a 17. századi német költészet teoretikusa, Martin Opitz, késõbb a herborni egyetem három híres tanára: Alstedt János Henrik, Bisterfeld János és Piscator Lajos.
1653 Apáczai Csere János visszatér külföldi tanulmányairól és elfoglalja tanári állását Gyulafehérváron. Megjelenik enciklopédiája, a Magyar logikátska. II. Rákóczi György fejedelem kodifikáltatja az erdélyi törvényeket (Approbatae Constitutiones Regni Transsylvaniae et Partium Hungariae).
1661-1662 a török seregek elsõ nagyszabású pusztító átvonulása Erdély keleti részeiben és a Székelyföldön Rákóczi fejedelem megfontolatlan lengyelországi háborúja és Kemény János nagyszöllõsi csatavesztése után. A pusztítás a tatárok 1241. évi betöréséhez hasonlítható. Apafi Mihály az utolsó erdélyi fejedelem (1662-1690 április 15).
Erdély önálló osztrák birodalmi tartomány1691 december 14-én I. Lipót császár kiadja (a Bethlen Miklós kancellár által kialkudott és végül megfogalmazott) Erdély sajátos közjogi helyzetét szabályozó okiratot a Diploma Leopoldinumot.
1697 az erdélyi görög katolikus egyház megszervezésének kezdete. 1701-ben diplomában rögzítik az uniót elfogadó románok számára, hogy a Rómával egyesült románokat, papokat és világiakat egyaránt hozzászámlálják a római katolikus rendhez, "miáltal ezek a hazai jog részesei" lesznek.
1715 a gyulafehérvári vár átépítésének kezdete. A vár díszkapui (1, 3 és 4-es kapu) a leggazdagabb barokk szobrászati díszek erdélyi világi mûveken.
1716 februárjában VI. Károly császár visszaállítja az erdélyi püspökség székhelyét Gyulafehérváron és Mártonfi György esztergomi kananokot nevezi ki az 1556 óta üres püspöki székbe és a Fehér megyei fõispánságba. Megkezdõdött a katolikus restauráció Erdélyben.
1735 júliusában leirat indítja el a királyi tábla állandósítását, elsõ elnökét 1736. május 17-én a szebeni országgyûlésen iktatták be. Székhelye Marosvásárhely lett, a fõkormányszék pedig Szebenben maradt.
1763-1764 a határõrség megszervezése Erdélyben is.
1768 Mária Terézia legfelsõbb rendelettel nagyfejedelemséggé nyilvánítja Erdélyt, az osztrák uralkodók az erdélyi nagyfejedelmi címet is használják császári és királyi címeik mellett
1773-ban teszik le a Kolozsvár fõterét ékesítõ Bánffy-palota alapkövét. A palota 1786-ban készült el és döntõ stiláris befolyása volt a késõbbi erdélyi kastély- és házépítésre.
1776-ban a bécsi kancellária Martinelli Xavér Ferenc kamarai építészt, a balázsfalvi templom építõjének fiát nagy építõprogrammal küldte Erdélybe. Munkája eredménye számtalan kisebb barokk templom, vagy átépítés.
1781-ben II. József császár a zsidók letelepedését Erdélyben a könyvtáralapító Batthyany József erdélyi püspök javaslatára Gyulafehérvárra jelölte meg, s ott iskolaalapítási jogot is kaptak.
1783 májusában a császár erdélyi körutat tesz, Gyulafehérvárról a szemináriumot Kolozsvárra rendelte, annak az épületeit pedig átadta a katonaságnak.
1790 a szebeni országgyûlésen indul Erdélyi Magyar Hírvivõ címmel az elsõ magyarnyelvû politikai újság.
1791-ben az erdélyi fõkormányszék Kolozsvárra költözik. Megalakul az Erdélyi Tudós Társaság.
1792. november 11-én önkormányzati és széleskörû mecénási támogatással megnyílt az elsõ színházii évad Kolozsváron, átmenetileg dr. Pataki házában. A színdirektor Kótsi Patkó János, a társulat zeneszerzõ karmester Lavotta János. 1804 tavaszán a református kollégiumtól megvásárolt telken megkezdõdik a kolozsvári nemzeti színház építése. 1821. március 11-én az intézmény megnyitásra kész. "A színház lángfényben ragyogott. Zrínyi Miklós vala kitûzve. Nem színészek adták, hanem Erdély fõrendei, urak és hölgyek mûkedvelõ társasággá alakulva hozzák színpadra." - tudósít az eseményrõl Kõvári László.
1810-ben születik (megh. 1898-ban) Markos-falván Barabás Miklós akinek munkássága a biedermeier korszak kiteljesedését jelenti a magyar mûvészetben.
1812-ben megjelenik Petru Maior a románok dáciai történetének kezdeteivel foglalkozó történeti mûve, amely a román nacionalizmus bibliája lett. Maior, Gheorghe Sinkai és Samuil Klein a budai egyetemi nyomda alkalmazottaiként dolgozva egészítették ki humanista tanulmányaikat és leginkább magyar, illetve bécsi forrásokra támaszkodva alkották meg történeti jellegû mûveiket és alapozták ezekkel az Erdélyi Iskola néven ismert román nemzeti felvilágosodási mozgalmat.
1817 február 25-én ünnepélyesen megnyílik Szebenben a Brukenthal-múzeum.
1831-1834 az erdélyi országgyûlésen a fiatal reformnemzedék (Wesselényi Miklós, Kemény Dénes, Szász Károly és Bethlen János) az impérium és Magyarország területén 1767-ben hatályba lépett úrbérrendezési törvény és a jobbágyság földhöz jutási a jogának elfogadását kezdeményezi. Wesselényi fölosztja birtokai egy részét jobbágyai között.
1835 Bölöni Farkas Sándor "Észak-amerikai utazása".
Erdély elveszti autonómia státusát1848-ban a Kolozsvárra összehívott országgyûlés kimondja Erdély unióját Magyarországgal. Agyagfalván a székelyek az osztrák katonai adminisztráció ellen emelnek szót, a románok május 3-án Balázsfalván szövegezik meg követeléseiket. Az egymásnak feszülõ indulatok lehetetlenné teszik a megfontolt egyeztetést. A Nyugati-Szigethegység román településeinek légiókba (népfelkelõ-kerületbe) szervezett lakossága megismétli a 60 évvel korábbi Horea-lázadás vérengzéseit az Erdélyi Hegyalján. Megkezdõdött a polgárháború.
1860-ban az Októberi Diploma átfogalmazza a képviseleti rendet Erdélyben és országgyûlés összehívását kezdeményezi Szebenben. Az új képviseleti norma szerint a vármegyei hatóságokban és az országgyûlésben a román nemzetiség is hangsúlyozottabb képviseletet kapott volna. Az 1863-64-es szebeni erdélyi országgyûlés három hivatalos nyelvet vezet be a kormányzatban: a németet, a magyart és a románt. A magyar vármegyei képviselõk tiltakozására a császár visszavonta korábbi rendeleteit.
1872-ben megalakul a kolozsvári Ferenc József Egyetem. Erdélyre is kiterjesztik az egységes magyar adminisztrációt, s ezzel megszûnik Erdély önálló államisága.
1892 A Román Nemzeti Párt memoranduma Ferenc Józsefhez
1897 április 5-én megnyitják a 63,6 kilométer hosszú Sepsiszentgyörgy-Csikszereda vasútvonalat, október 18-án az 51 kilométeres Csikszereda-Gyimes-völgye szakaszt. 1905-ben nyitják meg a Szászrégen-Déda, 1907. december 5-én a Madéfalva-Gyergyószentmiklós, 1909. november 28-án a 73 kilométeres Déda-Gyergyószentmiklós vonalat, amellyel elkészül a Székely körvasút teljes nyomvonala.
1902-ben állítják föl Kolozsváron a pozsonyi Fadrusz János Mátyás-emlékmûvét.
Erdély Romániában1920 az elsõ világégést elszámoló békemegállapodások Erdély és a csatolt részek jelentõs területeit a Román Királysághoz csatolják.
1921. január 24-én Kós Károly, Paál Árpád és Zágoni István Kiáltó szó c. röpirata, amely munkára, építésre, önszervezésre szólította föl az új helyzetben tétovázó, tájékozatlan magyar közösséget.
1924-25 telén jelent meg az erdélyi napilapokban Kós Károly, Kádár Imre, Ligeti Ernõ, Nyírõ József, Paál Árpád és Zágoni István felhívása, amelyben bejelentik az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó megalakulását.
1926-ban a Helikon erdélyi írók akadémiáját alapító társaságot báró Kemény János látja vendégül marosvécsi kastélyában.
1937 az erdélyi magyar írók és értelmiségiek Vásárhelyi Találkozója.
1940. augusztus 30-án a második Bécsi Döntés értelmében Erdély és a Partium, illetve Máramaros területeinek egy része (összesen 43492 négyzetkilométer) ismét Magyarország igazgatása alá kerül.
1948. október 3-án az 1800 fõs görögkatolikus papság kongresszusán megjelent 430 képviselõ "kérelmezi" viszafogadásukat az ortodox egyházba. A görögkatolikus egyház formálisan megszûnik, vagyonát átveszi a román ortodox egyház. 1989. Karácsonyán a görögkatolikusok újjászervezik egyházközségeiket, érsekségük Balászfalván megkapja történelmi székhelyét és székesegyházát.
1949 februárjában hivatalosan fölavatják az Egységes Protestáns Teológiai Intézetet Kolozsváron.
1952. szeptember 21-én törvény erejû rendelet "korrigálja" az 1950-ben kialakított közigazgatási szerkezetet és egyéb közigazgatási egységek összevonása mellett létrejön a Magyar Autonóm Tartomány Marosvásárhely székhellyel, 13550 négyzetkilométeres területtel (lényegében a Székelyföld megyéi és a régeni, illetve a toplicai - maroshévízi - rajon) és hozzávetõlegesen 730000 lakossal. 1960-ban felosztották Maros és Brassó tartomány között. Az autonóm tartomány Maros-Magyar Autonóm tartomány néven élt tovább, Háromszék viszont Brassó igazgatása alá került. A mai közigazgatási szerkezetet (megyerendszert) 1968 februárjában alakították ki, az MMAT Maros és Hargita megyére tagolódott, Brassó tartományból kivált és önálló megye Kovászna megye, azaz Háromszék.
1959-ben a kolozsvári egyetemek egyesülésébõl létrejön a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kolozsváron. Az önálló magyar tannyelvû iskolák is közös igazgatás alá kerülnek.
1989 decemberében a Ceausescu-diktatúra megdöntésével Romániában is megkezdõdik az európai integrációs törekvésekhez közelítõ rendszerváltás.